Idegenforgalom>> Épületek, régiségek
Épületek, régiségek
A település látnivalói
-
Árpád szobor
-
Hernád híd
-
Holocaust áldozatainak tiszteletére állított emlékmű
-
Ismeretlen Katona emlékműve

-
Katolikus Templom
1771-től a temetőben lévő kicsiny kápolna szolgált az istentiszteletekhelyéül.1894-ben a hívek adományainak öszönhetően átépítették,felújították,úgy hogy új tetőt és üvegablakot raktak a régi helyére és a sekrestyét is kibővítették. katolikus templommá, a körülötte volt temetőt felszámolták.kisebb javítások ugyan ,de fontosak:a plébánia kerítésének felújítása, a melléképületek újjáépítése és az épület külső tatarozása,melyek mind 1990-1998 között történtek.1998-ban egy rendkívül fontos beruházásra került sor,amely a hívek komfortérzetét növelte:elkészült a padfűtés.A 2000.évben a templom falába helyezett emléktáblát avattak és új szőnyeget tettek le a templomban.A hívek áldozatos adakozása után kerülhetett sor mindazokra a munkálatokra,melyek szebbé,otthonosabbá tették a Templomot és a parókiát.

-
Második világháború áldozatainak emlékére állított kopjafa
-
Nepomuki Szent János szobor

-
Református Templom
Ludovics Nagy szerint 1828-ban volt a faluban református oratórium,ennek építési idejét még nem sikerült pontosítani.A református egyház eredetileg tornyosnémeti filiája (leányegyháza) volt, ez a viszony csak később cserélődött fel. A két egyházközösség jelenleg összevont levéltárban a 18. századból csak kevésirat van, de kedvezőbb kutatási lehetőségeket igazából csak a 19. század közepe utáni időszakokhoz nyújtanak.1991.szeptember 8-án, a templom építésének 200. évfordulóján az 1903-ban aradon öntött harang szólította a híveket Isten házába.Ekkor még,mint az évszázadok során mindig,Tornyosnémeti leányegyházaként tartották számona hidasnémeti gyülekezetet.1992-ben aztán fordult a helyzet, a hidasnémeti hívek lélekszám-növekedésével párhuzamosan a tornyosnémeti és a hernádszurdokilelkek száma csökkent.1995-től Hidasnémeti önálló egyházközség. 1997augusztus 1-én költözött a községbe Kovács Balázs , aki az első beiktatott lelkész 2000 július 16-tól.Isten dicsőségére a 180 hidasnémeti református hite és adakozó kedve töretlen,így a kis református közösség jövője bíztató.
-
Vasútállomás
-
Játszótér, kiserdő

